Az idén is folytatódik az Ifjú Kócsagőr program

03/23/2018 - 09:49

2018-ban immár hatodik alkalommal rendezzük meg az Ifjú Kócsagőr programot, melynek célja az ismeretterjesztés, a természetvédelmi tevékenységek bemutatása, népszerűsítése. Az Y Triász, a Földművelésügyi Minisztérium, a 10 hazai nemzeti park igazgatóság, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., valamint a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága konstruktív együttműködésének köszönhetően, a program nyertesei az idén is impozáns díjjal és külföldi tanulmányúttal gazdagodhatnak.

A Prizma Junior különdíjat elnyert Ifjú Kócsagőr program elsődleges célja, hogy a 18-24 év közötti korosztály megismerhesse az aktív természetvédelemi munka rejtelmeit. Az Y-Triász, melynek tagjai a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a 30Y zenekar és a Fürge Diák Iskolaszövetkezet 2013-ban létrehozta az Ifjú Kócsagőr programot, szemléletformálási célzattal. Az évről-évre egyre népszerűbb programra április 22-ig (Föld Napja) várjuk azoknak a 18 és 24 év közötti fiataloknak a jelentkezését, akik szívesen részt vennének értékteremtő programokban, szeretnének gyakorlati és elméleti szinten betekintést nyerni a természetvédelem világába. Azok a diákok, akik a pályázatuk alapján bejutnak az első fordulóba, májusban területi megmérettetésen vesznek részt a nemzeti park igazgatóságoknál. Akik bennmaradnak a szűrőn, a nyár folyamán részt vehetnek egy kéthetes szakmai gyakorlaton egy-egy természetvédelmi őr mellett az ország valamelyik nemzeti parkjában, vagy Budapest védett területein. A sikeres szakmai gyakorlatot követően, a diákok augusztus végén területi döntőn mérik össze tudásukat, melyek nyertesei végül egy országos döntőn vesznek részt. Az országos döntővel egybekötött háromnapos záróeseményt az idén a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság rendezi meg szeptember 26. és 28. között Fertőújlakon, a Csapody István Oktatóközpontban. A háromnapos rendezvényen a versenyzők beszámolnak a szakmai gyakorlaton szerzett tapasztalatokról, ismereteikről, valamint könnyített természetvédelmi őri vizsgát tesznek.

Az országos döntő nyertesének és egyben 2018 Ifjú Kócsagőrének nyereménye a mentor természetvédelmi őrrel együtt (Matula és Tutajos) egy ötnapos külföldi tanulmányút. Az előző 3 évben a nyertesek szakmai tapasztalatot gyűjthettek a cseh Šumava Nemzeti Parkban, a Krkonoše Nemzeti Parkban, valamint a szerb Tara Nemzeti Parkban.

Az Ifjú Kócsagőr program eddigi sikerét bizonyítja, hogy az elmúlt években egyre több diák jelentkezik a programra és ismerkedik meg a terepi természetvédelmi feladatokkal.

Bővebb információ: www.ifjukocsagor.furgediak.hu

Elszállították sza- bálytalanul parkoló gépkocsiját? Itt meg- találhatja, csak a rendszámot kell beírnia keresőnkbe.