A kerékpársáv a kerékpárosoké

Nem csak azzal van baj, aki tilosban parkol, hiszen ezzel egy alapvető szabályt szeg meg, hanem azzal is, aki olyan helyen parkol, ahol akadályozza a közösségi közlekedést, vagy kerékpársávon parkolva a biciklizők szabad mozgását, hiszen így súlyos balesetet is okozhat az, aki nem elég körültekintő és nem követi a szabályokat a parkolás és várakozás során. Ráadásul ha van kerékpársáv akkor a KRESZ szerint a kerékpárosok csak azt vehetik igénybe, viszont ha ott autó parkol, akkor a jármű kerülgetésével a biciklis balesetveszélyes helyzetbe hozza magát és az autósokat is. Ezért szükséges az ilyen helyzetek feloldása azzal, hogy a kerékpársávban parkoló járműveket elszállítjuk.

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság csak a saját illetékességi területén szabálytalanul parkoló járművekkel kapcsolatban tesz lépéseket. Vannak azonban különleges esetek, amikor a FÖRI elszállító autóját hívják segítségül olyan területeken is, amely nem tartozik illetékességi körébe. A Budapesti Közlekedési Központ szinte napi rendszerességgel tesz közzé olyan bejegyzéseket, amelyekben szabálytalanul parkoló autók miatt szünetel a közösségi közlekedés. Ilyen esetekben a járművezetők jelzik a BKK Zrt. diszpécserének, akik a jelzést az ilyen esetekre meghatározott protokoll szerint továbbítják a FÖRI részére.

A szabálytalanul parkoló gépjárművek elszállítási és a tárolás költségei az elszállított autó tulajdonosát terhelik. Az elszállítási díjakon felül az elkövetett jogsértésért bírságot szabnak ki, vagy eljárást kezdeményezhetnek az eljáró közterület-felügyelők.